Szóval az úgy volt, hogy Marcust a suli előtti utolsó héten Crohn betegséggel diagnosztizálták, szegényt rögtön hat hét tápszerre ítélték, a tápszeres életnek pedig tegnap lett vége és Marci, ez a hős, nagyjából egy mukk nélkül csinálta végig a 42 napot (Léna is beállított visszaszámlálót, mert ő a világ legnagyobb empatája), pedig szerintem piszok nehéz lehetett, napi hat tápszert ihatott csak és folyamatosan kelteni kellett reggel (éljen a nyári szünet!), hogy igya meg, meg be kellett venni a gyógyszereit, vitaminjait, de most, most aztán elkezdhetett enni, hát olyan boldog az a szegény gyerek! Én is boldog vagyok - a magam furcsa módján -, de közben megpusztulok az egésztől: miközben irdatlan sok munkám van (amerikai cégnél dolgozom, úgyhogy hajtanak, mint egy versenylovat), folyamatosan főznöm kell, meg csekkolni, hogy Marcus mindent bevett-e, agyalni rajta, hogy megvolt-e a napi adag banán, alma, hány kanál mézet evett, kell-e még tojás, stb, stb (szerintem kb az történik, mint a kisbabáknál: először csak tápszert kaphatott, hogy lenyugtassák a gyulladást, most meg szép lassan visszaadják a különböző táplálékcsoportokat, azt hiszem a glutént a legvégén, az a legnagyobb mumus a csomagolt ételeken kívül.) A diétájának háromszor hat hetes periódusai vannak és most járunk az első elején, kb december eleje lesz, mire elvileg, gyógyszerrel mindent ehet (mondjuk én próbálom felkészíteni, hogy ez valószínűleg nem igaz, de ezen a hídon majd akkor megyünk át).
Amúgy neki nincs semmi tünete - de, ha nyomkodják a hasát, ahol a vékonybél van, ott fáj egy kicsit -, az egész úgy derült ki, hogy egyszer csak nagyon elkezdett fájni a nyelőcsöve és alig bírt nyelni.
Eleinte nyelőcsőgyulladásra gyanakodtak (az szintén egy lovely krónikus cucc), de aztán gyorsan átkerültünk Kistarcsáról a Heim Pálba, ahol szegényt megtükrözték alul-felül, volt MR, ezer vérvétel és hát eléggé egyértelműen igazolódott a Crohn (bár pont a szövettan negatív lett, de az orvosa szerint az semmit nem jelent, mert nehéz jól mintát venni). Az összes orvosi látogatás egyébként nagyon-nagyon pozitív volt, mondjuk szerintem azért is, mert Marcust ösztönösen imádják a nők - hát esküszöm, most mit csináljak; ilyen nagyon huncut mosolya van, meg közvetlen és jó a humora -, de ő is bírja nagyon pl az orvosát, egyenesen GOATnak hívja (Greatest of All Time), azt hiszem leginkább azért, mert mikor kiderült, hogy dartsozik (Marcus, nem az orvos), az orvos elkezdett neki a dartsról magyarázni, mondta, hogy ő is szokta nézni a férjével, úgyhogy innentől böködhette bárhol, rajong érte.
Néha szegény pont amiatt lázadozik, hogy nincs is igazából baja (a nyelőcső fájdalma szinte azonnal elmúlt, mikor kapott savcsökkentőt, azóta semmi baja nincs) és mégis kapott egy ilyen diagnózist, de az orvos azt mondta nekünk, hogy szerencse, hogy így jött ki és most, amikor még enyhe fokú (volt) a gyulladás (most nagyon sokat javult a tápszertől meg a gyógyszertől), mert később csak elkezdett volna nagyon lefogyni (most sem egy dagadt valaki, 55 kiló a 180 centijéhez) és nem tudtuk volna, hogy miért.
Szóval ez van itt nálunk, eleinte kicsit kétségbeestem, de most szerencsére nincs semmi időm agyalni, hiszen másodállásban szakács vagyok...az mondjuk eléggé aggaszt, hogy a gyógyszer, amit kap, az elég brutál valami: épp csak a halál nem volt leírva mellékhatásként a betegtájékoztatóban, na meg kap(ott) egy csomó oltást, mert a gyógyszerével lenyomják az immunrendszerét (a Crohn az egy csodás autoimmun szar) és menekülnie kell a napról, mert nagyon érzékennyé teszi a bőrét, ja, plusz a termékenységet is növeli, hát izé, ezen vigyorgott egy keveset, de mit tegyünk, nemsokára 15 éves ez a drága fiú (mikor telt el ennyi idő és én hol voltam közben?).
